Osszuk meg az ünnepet mindenkivel!

Budapest 150. születésnapja alkalmából szeretnénk örömet hozni állami gondozott gyerekeknek, időseknek, hajléktalanoknak, menekült családoknak.

Osszuk meg az ünnepet mindenkivel!

Büszkék és boldogok vagyunk, hogy 2023-ban megünnepelhetjük Budapest 150. születésnapját.

 Ezt az élményt és a születésnap hangulatát szeretnénk elvinni azokhoz az emberekhez, akik a társadalom perifériájára szorultak. Mert ők is Budapest lakói.

A program keretében egy négy alkalmas zártkörű eseménysorozatot valósítunk meg. Tervezünk többek között vurstli kitelepülést, kertmozit, élőzenés táncestet, művészetterápiás és kreatív alkotó workshopokat, a gyerekeknek hangszeres, mozgásos fejlesztő - és foglalkoztató játékokat és persze rengeteg tortaevést.

A programok megvalósításába civil szervezeteket, fővárosi fenntartású intézményeket és kulturális alkotócsoportokat vonunk be. Együttműködő partnereink mindegyike érzékeny az állami gondozott gyerekek, az idősotthonok lakói, a hajléktalan és menekült emberek helyzetére. Eközben szakmájukban kiemelt cél, hogy a segítségnyújtás mellett a társadalom figyelmét is ráirányítsák a nehéz sorsú embertársaink helyzetére és közösségi összefogásra ösztönözzenek. Programpartnerünk például a Common Vibe projekt csapata vagy a győri Karzat Színház utazó játéktársulása.

A civil kezdeményezések mellett szakmai és módszertani segítséget is igénybe veszünk a szervezés során. Szorosan együtt dolgozunk a Főváros Szociális Igazgatási és Ellátási Osztályával és az idén 30 éves BMSZKI munkatársaival.