Program

15. Budapesti Építészeti Filmnapok


A Budapesti Építészeti Filmnapokon idén a 150 éves fővárosunk szempontjából releváns kérdésekkel foglalkozó filmeket lehet látni március 2-5 között.

Milyen legyen az élet Budapesten a következő 150 évben?

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló Budapesti Építészeti Filmnapokra idén 15. alkalommal kerül sor a Toldi Moziban. A március 2-5 között látható és hallható rendezvény rendhagyó programmal készül, idén a 150 éves fővárosunk szempontjából releváns kérdésekkel foglalkozó filmekkel jelentkezik.

Az egyesülésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest, miközben Európa egyik büszke fővárosává és kedvelt turisztikai központjává vált, korábban soha nem tapasztalt nehézségekkel találja szemben magát. A dzsentrifikáció és a hátrányos helyzetű csoportok perifériára szorulása, a lakhatási válság, a várost megfojtó egyéni közlekedés, a geopolitika nagyhatalmú szereplőinek városi térfoglalásai, a modern örökség megtagadása és eltűnése mind olyan kihívások, amelyekkel szemben Budapestnek csak akkor van esélye fejlődni, ha más nagyvárosoktól tanul, ha más nagyvárosokkal együttműködik.

Budapest egyesítésének 150. évfordulója egybeesik a Budapesti Építészeti Filmnapok 15. születésnapjával. A fesztivál mára befogadta mindazokat a témákat is, amelyek a kortárs építészetet meghatározzák: a filmek az urbanisztika, a várospolitika, az ökológia, a közlekedés, a technológia, az aktivizmus és a társadalmi átalakulás kérdéseivel is foglalkoznak.

A műsorkínálatban helyet kapnak emlékezetes filmek a programsorozat elmúlt másfél évtizedéből, Budapestről szóló rövidfilmek, de szerepelnek olyan, más helyszíneken forgatott filmek, amelyek témaválasztásukban rímelnek Budapest legfontosabb kihívásaira. A vetítéseket előadások és kerekasztal-beszélgetések kísérik, melynek résztvevői arra keresik a választ, hogyan akarunk élni a következő 15 vagy 150 évben Budapesten?

A Kortárs Építészeti Központ avatott szakembereinek szándéka, hogy évről évre körképet adjanak a világot, a régiót és Magyarországot aktuálisan foglalkoztató építészeti kérdésekről, valamint találkozási pontként szolgáljanak építészeknek, filmkedvelőknek és az érdeklődőknek egyaránt. A szervezők az építészetet és városfejlesztést közös ügynek tekintik, ezért célkitűzésük, hogy párbeszédet kezdeményezzenek az épített és nem épített környezetről, továbbá a gondosan válogatott programjukkal gondolkodásra és cselekvésre ösztönözzék közönségüket.

Házban laksz? Szereted a filmeket? Ünnepeld a 150 éves Budapestet a 15. Budapesti Építészeti Filmnapokon!

Mi a Budapest 150?

Budapest fejlődése a sokszínűségben, egymás elfogadásában rejlik, melynek 150 éves hagyományát ünnepeljük.

Bővebben