Program

A Budapesti Fesztiválzenekar ünnepi hangversenye a Dohány utcai zsinagógában


A 150 évvel ezelőtt egyesített magyar főváros előtt tiszteleg a Dohány utcai zsinagógában hazánk és a világ egyik legjelentősebb klasszikus zenei együttese.

 

Nem véletlen, hogy éppen a Dohány utcai zsinagóga, a magyar zsidóság ikonikus épülete ad otthont a Budapesti Fesztiválzenekar ünnepi hangversenyének. Mindannyian büszkék lehetünk, magyarok, zsidók és nem zsidók, budapestiek és nem budapestiek egyaránt arra, hogy milyen hatalmas fejlődésen ment át a magyar főváros a 19. század második felében, s a fejlődésből kivették a részüket jelentős magyar zsidó személyek is, akik örökre beírták nevüket Budapest és az ország történelemkönyvébe. Zseniális magyar zsidó tudósok, építészek, írók, költők, festők, zeneszerzők, bankvezérek, iparmágnások, hírlaptulajdonosok és művészetpártoló mecénások hagyták tevékenységük nyomát az utókorra.

Az idén 40 éves Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara között tartják számon. A legfontosabb európai és amerikai napilapok zenekritikusai Fischer Ivánt a karmesterek nemzetközi top 10-es listáján a hatodik helyre rangsorolták.

A BFZ közel másfél évtizede szerepel a szimfonikus zenekarok nemzetközi toplistáin. A Gramophone zenei magazin már 2010-ben a világ kilencedik legjobbjának ítélte, tavaly pedig – szakmai minősítés és közönségszavazás után – Az Év Zenekara díját kapta meg a Fesztiválzenekar.

Ünnepi hangverseny a 150 éve egyesült Budapest tiszteletére a Dohány utcai zsinagógában, a Zsidó Budapest 150 éve programsorozat keretében Erzsébetváros Önkormányzata és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében valósul meg.

Műsor:

J.S. Bach: 1. (C-dúr) zenekari szvit, BWV 1066

Alexander Glazunov: Rêverie orientale

Kodály Zoltán: Galántai táncok

 JEGYÁRAK: 3 900 – 10 900 forint.

JEGYVÁSÁRLÁS A LINKRE KATTINTVA
https://www.jegy.hu/program/a-budapesti-fesztivalzenekar-unnepi-hangversenye-a-dohany-utcai-zsinagogaban-153087

* Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!
* A zsinagógában a férfiak számára kipa vagy egyéb fejfedő viselése szükséges.

 

 

Mi a Budapest 150?

Budapest fejlődése a sokszínűségben, egymás elfogadásában rejlik, melynek 150 éves hagyományát ünnepeljük.

Bővebben