Chochol Károly fotóművész 1935. január 27-én született Budapesten. Eredeti szakmája optikus. A fényképezés, a vizuális világ megörökítése kamaszkorától érdekelte. A Budapest Fotóklub alkotóitól tanulta a mesterséget, olyan jelentős fotóművészek voltak az oktatói, mint Haller Frigyes Géza, Szöllősy Kálmán, Vadas Ernő, Angelo (Funk) Pál, Zajky Zoltán és Sztály János.
Chochol Károly 2021 nyarán adta át fotógyűjteményét Budapest Főváros Levéltárának. Az átadott fényképekből és dokumentumokból 2022 őszén nyitotta meg a levéltár „A budapesti rakpart – A főváros arcai” című kiállítást. Fővárosunk rakpartjain készült képek megörökítették a lépcsőn összebújó szerelmespárokat, napozó nőket, vizsgára készülő egyetemistákat, horgászó öreg szakikat, fotózkodó modelleket, magányos idős embereket, a megáradt Dunát bámuló tömeget vagy az unokájával sétáló nagypapát… De láthatjuk a Hajógyári öböl hajóit, az Újpesti rakpart óriás daruit, a folyam mentén épülő városrészeket, veszteglő uszályokat, gőzhajókat, halászbárkákat, lakóladikokat, sőt, búvárokat, valamint a Duna ékességeit, a hidakat. Olyan gyár- és lakóépületekkel, rakpart részekkel, hidakkal és folyami hajókkal is találkozhatunk, amelyek már rég a múlté lettek…
A kiállítást Budapest Főváros Levéltára tette lehetővé, ahol a HU BFL XV.19.g - Chochol Károly fotógyűjteménye levéltári jelzetű gyűjteményt is őrzik.
A kiállítás kurátora: Csiffáry Gabriella, Budapest Főváros Levéltára
A kiállítás megnyitója 2023. augusztus 3-án18 órakor lesz.
A program ingyenes!