A Budapest-hatás

A Budapesti Történeti Múzeum megnyitja a "Budapest-hatás - Fővárosi kötődések és identitások" című kiállítását

A Budapest-hatás

Ez a mi Budapestünk!

Mit jelent budapestinek lenni? Hogyan hat a főváros a lakóira és azokra, akik napjaik legalább egy részét benne töltik? Létezik olyan, képekből, hangokból, filmekből álló közös tudás, amiről tudjuk: ez a mi Budapestünk?

A Budapesti Történeti Múzeum 2023. május 4-én nyitja meg a Budapest-hatás. Fővárosi kötődések és identitások című kiállítását, mely a városegyesítés 150 éves évfordulójának egyik kiemelt eseményeként közel egy évig lesz látogatható a Vármúzeumban, a Budavári Palota E épületében.

Hogyan ragadható meg egy város atmoszférája, hogy ábrázolható egy kiállításon, milyen eszközökkel mutatható be a sokféleség és sokszínűség? Beszélhetünk egyáltalán „budapestiségről”?

Ha csak az 1873 óta eltelt másfél évszázadot vesszük alapul, a város képét és kultúráját alapvetően meghatározta a „befogadás” gesztusa, az, hogy németek, zsidók, romák, közeli és távoli vidékről betelepülők találták meg helyüket, hozták létre a maguk közösségeit, adták a „közösbe” a saját hagyományaikat. Óbuda, Buda és Pest egyesülését követően apróbb-nagyobb települések csatlakoztak, ma már a nagytétényi vagy a soroksári, a cinkotai vagy a békásmegyeri ugyanúgy budapestinek tekinti magát, mint a rózsadombi vagy az erzsébetvárosi – bárhonnan érkeztél és bármikor, hogy a fővárosban élj vagy dolgozz, bármelyik etnikum vagy felekezet kutúráját követed, lakhatsz a belvárosban, lakótelepen vagy a zöldövezetben, valamilyen budapesti identitással biztosan rendelkezel.

Az első „hatás” a látogatót a tárlat nyitányaként a Barokk csarnokban felállított gigantikus „dobozban” éri, ahol filmhíradókkal és filmrészletekkel ragadja el a nosztalgia. De ez csak a ráhangolódás! A kiállítás alapja ugyanis negyvenegy interjú, amelyből a budapesti identitás formái és rétegei megrajzolhatóvá válnak. A kiállítótérbe telepített Duna-installáció mentén személyes történetek szólalnak meg, az óbudai régiségkereskedőé, a cukrászdinasztia tagjáé, a fotómodellé, a vízilabdázóé, a színészé, a csillárkészítőjé, a rockzenészé, a buddhista- vagy az LMBTQ-közösség tagjáé. Civilek és ismert emberek, összeköti őket, hogy mindannyiuk életét meghatározza a Budapest-hatás. Nyilvánvalóan más volt felnőni a Rákos-menti kertvárosban, Zugligeten vagy a Tabánban, kamasznak lenni Újpesten vagy a Havanna-lakótelepen, és másfajta kötődést érez a városhoz, aki nemzedékek óta itt él vagy felnőttként Erdélyből érkezett. A kiállítás „storytelling” része azt mutatja be, hogy az identitásnak milyen formái lehetségesek, mit jelent a családi hagyomány vagy a lakóközösség összetartása, kötődés egy városrészhez, vallási vagy kulturális csoporthoz.

A Budapest-hatás persze nem egyirányú, a városlakók, az ingázók, a turisták mint a kaleidoszkóp kristályai, mozgásban tartják a várost: költöznek, közösségeket hagynak el és alapítanak újabbakat, kihalt tereket vesznek használatba és véleményt alkotnak. Kritikával kapcsolódnak Budapesthez. Gondoljunk a kiürült Nagykörútra, a romkocsmák világára, az egyetemi campusok forgatagára, az alkalmanként lezárt rakpartok és a „Szabihíd” elfoglalására, a nyolcadik kerület felélesztésére. A kiállításon helyet kap a járókelő hangja, a véletlenszerűen kiválasztott nyilatkozók gondolatai a főváros illatáról, színéről, a pestiségről vagy a budaiságról. Ehhez elég leülni valamelyik piros padra (mintha csak a Népligetben pihennénk egy kicsit), belehallgatni a beszélgetésekbe. Ugyanakkor lehetővé válik, hogy a látogató is kifejezze véleményét, elhelyezze magát Budapest térképén, a virtuális vendégkönyvben befolyásolhatja a Budapest-hatás folyamatosan alakuló szófelhőjét.

Egy múzeum, legyen szó bármilyen formabontó kiállításról is, nem mondhat le a kulturális örökség bemutatásáról. Az identitás különböző rétegeihez tárgyak, tárgyegyüttesek kapcsolódnak, melyeket a Budapesti Történeti Múzeum Újkori Várostörténeti Osztálya egyedülálló gyűjteményéből válogattak. Az „örökség” azonban nem csak bútorokkal, viseletekkel, szakmákhoz vagy egyesületekhez kapcsolódó relikviákkal illusztrálható, a kiállításon számtalan audiovizuális eszköz eleveníti fel a városegyesítés óta eltelt másfél évszázadot. A látogató beléphet a városi életképekbe, hajthatja az idővonalat előre vagy hátra, a távcsőben a főváros eltérő időmetszetekben rögzített panorámájában gyönyörködhet. A plafonról belógatott fejfedők alatt a város hangjai, a helyzetre és korra jellemző zajok szólalnak meg.

Van az a bizonyos „közös tudás”, amit versek, filmrészletek és zenei betétek hívnak elő. Az alkotók igazán bőkezűen bántak Budapesttel. (Már megint a Budapest-hatás: a város mint ihlet, mint múzsa!) Nyilván bárki tudna slágerszövegeket idézni a régi sanzonoktól Cseh Tamásig, filmjelenetekről mesélni, ahol a főváros díszletként szerepel, vagy éppen a főszereplő. Ki talál olyat, amit eddig nem ismert?

A Népessy Noémi kurátori koncepciója alapján létrehozott kiállítás alapvetően a városlakókra épít. Azokra, akik megszólaltak, az arcukat, a hangjukat és a történetüket adták. De csak a látogatók aktivitásával válik teljessé. Mindenki egyfajta attitűddel érkezik, a saját viszonyulásával a városhoz, és ez bizonyára változik, gazdagodik vagy árnyaltabbá válik a tárlat végére. Ez a kiállítás ugyanis nyitott és sokféle. Pont olyan, mint Budapest.

Utoljára módosítva: 2023. 04. 14.
|
Létrehozás dátuma: 2023. 03. 05.