Program

Örkény Színház: „Vagyunk lakói” – vitaszínházi est


Melyek a város lakói számára a legfontosabb problémák a fővárosban? Vitaszínházi est arról, mi lehet gyógyír Budapest számára?

 

A Könyvfőváros két hétvégén, napközben – május 20-21-én és május 27-28-án – számtalan ingyenes családi és gyermekprogrammal vár mindenkit a Kristály Színtérben. Esténként azonban elsősorban felnőtteknek szóló előadásokkal készülünk.

Autó vagy bicikli? A fővárosban élni kényszer vagy kiváltság? A képviselők vagy az állampolgárok hozzák meg a kerületeket érintő döntéseket? Hogyan működhet jól egy lakóközösség?

Az előadás próbafolyamatát egy kérdőíves kutatás előzte meg, amelyben azt kérdeztük, melyek a város lakói számára a legfontosabb problémák a fővárosban. Ezek alapján állítottuk össze vitatémáinkat, amelyeket színészek által eljátszott jelenetek keltenek majd életre. A jelenetek után pedig a nézőké a szó, hiszen az esemény célja, hogy fórumot teremtsünk, és egy moderált vitán keresztül beszélgessünk arról, mi lenne a gyógyír Budapest problémáira. A vita során a segítségünkre lesz Kovács Laura településmérnök, részvételi projectmanager is, aki szakmai tudásával gazdagítja a diskurzust.

Örkény Színház: „Vagyunk lakói” – vitaszínházi est

Színészek:

Vajda Milán

Szandtner Anna

Kókai Tünde

A rendezvény a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg.

Ha úgy érzed, szívesen megosztanád a véleményedet másokkal, akkor gyere el, és gondolkodjunk közösen Budapestről!

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A 0 Ft-os jegy megváltható az alábbi linken.

https://Vagyunk_lakoi_vitaszinhaz.eventbrite.co.uk 

Mi a Budapest 150?

Budapest fejlődése a sokszínűségben, egymás elfogadásában rejlik, melynek 150 éves hagyományát ünnepeljük.

Bővebben