Program

Örökségünk: Budapest


Miképp alapozták meg, hogyan határozzák meg ma is a városegyesítés körüli évtizedek a főváros infrastruktúráját, arculatát és hangulatát?

Az ismeretterjesztő jellegű várostörténeti kiállítás elsősorban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének archív dokumentumaira és egy jelenkori fotósorozatra építve mutatja be, hogy a városegyesítés körüli évtizedek miképpen alapozták meg és határozzák meg ma is a főváros infrastruktúráját, arculatát és hangulatát. Reflektál a városegyegyesítési évfordulós rendezvénysorozat kiemelt témái közül is néhányra, egyebek közt a főváros társadalmi olvasztótégely szerepének kérdéskörére, a korabeli lakosság sokszínű nyelvi és vallási összetételére, a külföldről és a Monarchia vidékeiről Budapestre tartó népességvándorlás hatásaira. Megjelennek a modernizáció és a nagyvárosiasodás egyéb társadalomtörténeti vonatkozásai is, köztük a nagyipari munkásság térnyerése, a visszatérő lakhatási gondok, és azok a ma is használt lakóépületek, közintézmények, amik a válságtünetekre adott várospolitikai válaszkísérletek emlékeit őrzik.

A roll-up felületekre tervezett kiállítás 2023-ban először a Központi Könyvtárban nyílik meg, majd azt a nagyobb tagkönyvtárainkban, utána pedig 2024-re áthúzódóan más művelődési intézményekben és iskolákban vándoroltatva készülünk bemutatni. Fő célközönség a középiskolások, fiatalok, fiatal felnőttek. Az évforduló hónapjában, 2023 novemberében az összeállításnak a metrókocsik hirdetőtábláira adaptált változatát tekintheti meg az utazóközönség.

Mi a Budapest 150?

Budapest fejlődése a sokszínűségben, egymás elfogadásában rejlik, melynek 150 éves hagyományát ünnepeljük.

Bővebben