Program

Egy kiállítás képei: Kreatív meseműhely a FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtárában


Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című zeneművével és a Fodor Veronika által írt azonos című mesével ismerkedhetnek meg a gyerekek ezen a varázslatos napon.

 

A Kreatív meseműhely 10 alkalmas programsorozat célja a 7-12 éves gyermekek anyanyelvi, ének-zenei és vizuális érzékének fejlesztésén túl a személyiségfejlesztés és a tanulási módszerek, képességek támogatása művészetpedagógiai, élménypedagógiai módszerek alkalmazásával. Az alkalmak középpontjában egy-egy történet áll, melynek alapja egy papírszínház mese vagy egy olyan könyv, melyet a Holnap Kiadó Mesék az operából sorozatban, illetve a HVG Kiadó Klasszikus zenemesék sorozatban jelent meg. Az említett könyvek mindegyikéhez kapcsolódik egy zenemű is.

A negyedik alkalommal Fodor Veronika által írt azonos című mesével ismerkedhetnek meg a gyerekek. A műhely vezetője kreatív feladatokkal, kooperatív és asszociációs játékokkal, Mimo kártyajátékkal készül a gyerekeknek.

A meseműhelyen való részvétel feltétele legalább kezdő szintű olvasási képességhez kötött.

A műhely részeként mindenkinek lehetősége adódik arra, hogy híres festményekből "gyúrjon" össze egy saját alkotást. A kollázs technikával egy új kép, egy új történet kelhet életre.

Minden alkalom alkotással zárul, melyhez kényelmes, maszatolást jól tűrő ruházat ajánlott.

A program időtartama várhatóan 3 óra, igény szerint 1-2 rövid szünettel.

A részvétel ingyenes, de a férőhelyek száma limitált, így regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni az mesezenede@gmail.com e-mail címen lehet, melyre a gyermek nevét, életkorát kell elküldeni.

A rendezvények résztvevői a megjelenésükkel együtt tudomásul veszik, hogy a rendezvényeken fotó/videófelvétel készül, amelyet a könyvtár honlapján vagy a közösségi média oldalain közzétehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban kifogásolhatja az arcmása közzétételét.

A rendezvény a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg.

Mi a Budapest 150?

Budapest fejlődése a sokszínűségben, egymás elfogadásában rejlik, melynek 150 éves hagyományát ünnepeljük.

Bővebben